Az épületet a helyi Waldorf iskola osztálytanítója és családja kérésére terveztük. Alacsony költségvetésből szerették volna megvalósítani. Tudták, hogy sok saját időt és energiát kell majd az építésbe beletenni. És így is lett. Sokat szalmáztak, vályogoztak, szigeteltek és a végén még a várva-várt díszítésekre (konyhai és fürdőszobai csempemozaik, kályha hímzés) is maradt lelkesedésük!
Egy 50m2-es alsó szint és tetőtérbeépítéssel tudtunk leggazdaságosabban megvalósítani a tervezési programot.
Az épület szerkezetét tekintve faszerkezetes épület 12 cm téglafal kitöltéssel, 35 cm külső szalmabála szigetelésssel. A téglafalakon 1 cm vályogvakolat majd 2 mm fehér felületképző vakolat adja a végső réteget. A szalmabála szigetelésen 5-7 cm vályogvakolat védi a falakat kívülről, amire 1,5 cm mészvakolat kerül.
A földszinti meleg burkolatú helyiségben (nappaliban) 30 cm habüveg gondoskodik az aljzat szigeteléséről, páraáteresztés szempontjából nyitott rétegrend, a pára vándorlását semmilyen rétegrendi elem nem zárja le. A hideg burkolatos helyiségebken az általános rétegrend – kavicságy, szerelőbeton, vízszigetelés, járható EPS hőszigetelés aljzatbeton- valósult meg. A tetőtérben a tetőszigetelés rétegrendje: puha farost hőszigetelés, keményfaros tábla hőszigetelés és vályog vékonyvakolat.
Az épület fűtéséről a nappaliba épített téglakályha gondoskodik. A tetőtérben 1 db kisméretű elektromos fűtőpanel ad lehetőséget kiegészítő fűtésre. A meleg vizet egy 80 literes bojler biztosítja. A fürdőszobában száraz toaletet használnak a tulajdonosok.
Megrendelő: magánszemély
Helyszín: Pilisszentlászló
Tipológia: lakóépület
Méret: 50m2 alapterület +28 m2 tetőtér
Kivitelezés: 2019-2021